Ne sirassatok

ha majd nem leszek ne sirassatok
kint a napfényben csak vigadjatok
látod még nézd meg jól a világot
lehet hogy holnap már te sem látod

szívd magadba a rétek illatát
melyet kis patak rohanva szel át
az erdő magasan lévő lombját
hol dalolva száll fészkére a madár

a tenger sós vízének krístály kékjét
hol külön életet rejt a mélység
a hegyek csábitó magas szírtjét
mely rejti örökre minden kincsét

nézz most az ég vakító kékjébe
nézz most a föld sötét legmélyére
annyi szépség van és annyi csoda
szép a világunk összes zegzuga

emlékként tárold el vidd magadba
őrizd meg örökre mosolyogva
ha nem leszek már ne sirassatok
tárt karokkal esőben búcsúzzatok