.jpg)
Próza.
Írta:Ács nagy Éva
A nő állt a kapuban, várt, várta a férjét, az ebédet már rég megfőzte, most csak nézte a járdát, és várt.Egyszer csak feltűnt, ott a sarkon, dülöngélt megint,a nő nézte csak, s magában beszélt.- Istenem már megint, megint ivott, nem haza sietne, hanem kocsmázott! Most akkor megint kötekedik, semmi sem lesz jó neki!. Kétségbeesve megfogta a kisajtót, annak támaszkodott.A kezét a mellére szorította,gyomra görcsbe rándult, félt, félt mint mindig, jó pár éve. Valamikor nem ilyen volt, volt minden otthon, pénz, kenyér, hús, de most szinte semmi, alig tudnak megélni.Mégse értette a férfit, honnét veszi a pénzt italra.- Most elesett, mit tegyek? Bement a konyhába, gyorsan felmelegítette az ételt, a gyerekek a szobában már ágyban voltak.-Még szerencse!
A férfi befordult a kapun, belépett a konyhába, szeme sarkán ott volt a mosoly,-Ne félj asszony, csak kicsit ittam, de valamit neked is hoztam, előléptettek, s kaptam még valamit.Az asszony nézett, mikor elővett egy borítékot, vastagnak látszott!-Ez mi? kérdezte.Drágám a jutalom amit ma kaptam, vehetsz kenyeret holnap a boltban, a gyerekeknek cipőt, ruhát, újat, S magadnak vegyél szép szoknyát, szeretném csinosan látni az én asszonykám.A nő sírt, könnyezett, ez az az ember kit én még most is
szeretek,visszakaptam, végre ő! Boldogan tálalta a szerény vacsorát, s megsimogatta férje deresedő haját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése