Még fetrengek

Koszos avarban fekszem a mocsokban,
fetrengek én saját hányadékomban.
Fájdalom járja át aszott testemet,
csak kínok között őrjöngve fetrengek.
Várok valamire, a megváltásra,
várok a megszűnés pillanatára.

Megváltás lesz ez bűnös gaz lelkemnek,
édes kegyelem most gyarló énemnek.
Könnyeim iszapos medrében fürödve,
bánatosan gondolok a jövőre.
Hol nem látom a rögös utam végét,
nem látom, hogy jönne a felém a fény!

Hát nincs már kiút a labirintusból,
ki találok még a tövises útból?
Sűrű sötét köd lepi be a tisztást,
végét nem látom be, van e itt még más!
Erdő, erdő, nyirkos és sűrű sötét,
oszlasd felettem a homályom ködét!

Forrást akarok ,melynek vize tiszta,
forrást, boldog ember ki vizét issza.
Nekem miért nincs, miért nincs ragyogás,
miért csak a mocsok jut, s a hanyatlás?
Miért a sok sok útvesztő buktató,
hányok. látod most őrjöngve, hát ez jó?

Állj fel végre, köpj nagyot a világra,
állj indulj előre, büszkén sétálva!
Húzd egyenesre magad, nem vagy senki,
húzd, s utadon nap fog újra ragyogni.
Koszos avarban fekszem a mocsokban,
fetrengek még saját hányadékomban!