Nem mondom
Nem mondom hát én , hogy soha többet ,
mikor a múlt kísért , még gátat vet.
Kövei szívemben megiszaposodtak,
fájó sebei , testemben rothadnak.
Nem mondom hát én , hogy elég már,
mert folyton az emlék fejemben jár.
Agyamban lassan megüszkösödtek,
rögeszmémé vált, örökké követnek.
Nem mondom hát én , hogy nem gátol semmi,
mert a mocsárba könnyű beleveszni.
Mindig lesz új és újabb lápos ingovány,
süllyedek újra , tévedésem talaján.
Nem mondom hát én , nem fogok talpra állni,
mert minden sötéttel szembe merek szállni.
Mindig lesz a fekete vermemből kiút,
tudom , nekem egyszer a jóból is jut.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése