Elvesztem , de mégis rám találtak,
már csak magzatpózba kuporogtam,
könnyeim áztatták el a földet,
temettem ott minden keservemet.
Elvesztem , de mégis itt vagyok,
örömet talán még így okozok,
földön kuporgó nincstelen senki,
rajtam most már ne merjem nevetni.
Elvesztem, de mindig talpra állok,
nem fog ki rajtam bűbáj és átok,
öszegörnyedt testem egyenesedik,
könnyem már arannyá válva folyik.
Elvesztem, mégis újra süt a nap,
magzatpózom eltűnt egy perc alatt,
szálfa termetem csak magasodik,
életem romja most meg változik.
Nagyon tetszett a versed Évám.Az a fontos hogy mindig tudjunk talpra állni és te ezt átérezted.Gratulálok!
VálaszTörlés