Tiltakozom

táncolnom kéne, ahogy mások vezetnének,
úgy kellene lépnem, ahogy ők fütyülnének.
dróton rángatva, mint robot, huznám az igát,
ha persze hagynám, de nem erre mozdul a láb.
marhaláncot csörgetnének már a nyakamon,
persze , hogy tiltakozom, mert ezt én nem hagyom!
magam fogom minden lépésem eldönteni,
nem mások akaratát magamra erőltetni!

Fúj még a szél

Hiszed, elérted a célod, megvan amit akartál,
úgy érzed megtaláltad magad, már révbe jutottál.
De fúj még a szél, arcodat szétmarja a jégeső,
cudar az idő, ketyeg a vekker, lassan ébresztő!
Nem minden meseszép,más az álom, más a valóság,
végre rájössz bizony, hát már megint nagyot csalódtál!

Hallgass a neved

rozsdaette a gondolat
elcsépelt halkuló szavak
értelme nincs már semminek
hallgass lett lassan a neved

Koldus blues

elveszett a holnap már tudom,
éhezem, kenyerem koldulóm.
rongyos a gatyám úgy adták, rám,
nevet csonttá aszalódott pofám.
hajam kócos, csak eső áztatja,
egy koldus nem költhet samponra.
fogam hiányos, kezem érdes,
milyen a sorsom, nem kérdéses.
vizet nem igen iszom, csak szeszt,
attól a hidegben melegem lesz.
ha még korog a gyomrom, kukázom,
onnét van télire a kabátom.
lábamon kicsit elnyűtt a cipő,
kartonpapír zöme nekem heverő.
cigit szívnék, hát csikket szedek,
átjár a füst, kicsit szédelgek.
kába vagyok, kitaszított e világból,
elegem van a nemlétező holnapból.

Neked, nekem

Neked, nekem

neked minden
nekem semmi
neked öröm
nekem bánat

neked talán kell
nekem pedig nem
érzelem nélkül
nincs is szerelem

Nem leszek, (Kocsmában)

Nem leszek, (Kocsmában)


megszokott forgatag
ugyanazok az arcok
unott monoton mosoly
s most én közétek állok
alkoholtól bűzös lehelet
egy leszek veletek

mit feledtet az alkohol
csak több lesz a gondból
tántorgó részegek
büdös füstfellegek
nem leszek rabotok
még ha vért is izzadok

Kincs ő nekem

Kincs ő nekem

nincs senki, ki engem jobban szeretne,
nincs senki, ki rám szebben nézne, nevetne.
nincs senki, ki kicsi karjával átölel,
ki számra, arcomra nyálas puszit lehel.
nincs senki ,ki fájdalmamban velem sírna,
örömömben ,úgy mint ő, velem osztozna.
kincs nekem, igazi gyémánt, földi gyöngyszem,
s a földön nála drágább kincs tudom, nincsen!

Emlék mi körbe fon

Emlék mi körbe fon

gondolok rád még folyton
emlék mind itt körbe fon
szalad velünk a nyár
a fa nő anyánk udvarán
mosolyod szinte kacag
lábad a mezőn szalad
látlak ott virágot szedtél
a pipacsok közt nevettél
gondolok rád még folyton
emlék itt még körbe fon

Máshol jár a szerelem

elveszett valahol a hajnal,
a csók máshol, másnak csattan.
az ölelést elvitte a szél,
a szó, hallgatagon beszél.
elveszett a szélben az álom,
máshol jár már, más határon.
bíborszíne nincs szerelemnek,
kéksége, szürke a tengernek.
madárfütty is néma a fán,
csend van itt most, örök magány!

Ritmusra dobog szívem

Ritmusra dobog szívem

tánc az élet nekem
olyan volt mint régen
önfeledt kacagás
jó buli szórakozás
újra csak önmagam
nevettem boldogan
rítmusra dobog szívem
szabadság ez szerelem

Miért van így

Miért van így

azt hittem , most már minden rendben,
de mint mindig, most is tévedtem.
miért van, hogy megismétlödik,
miért, az ég mindig besötétedik!
a viharos szél az én partomon söpör,
miért, hogy felettem az ég mindig ködös?

Napfelkelte

Napfelkelte

Nézd csak , már pirkad,
látod, hogy kel fel a nap?
Bújik a szürke felhő mögül,
jöttének, mindenki örül!

Fagyott szerelem

Fagyott szerelem

folytatnám veled
de tudom nem lehet
már nincs meg a tűz
vágy mellőlem elűz
folytatnám veled
de néma a lehelet
fagyott a szerelem
kín ez így győtrelem

Várod őt (Edinának)

Várod őt
(Edinának)

megfogant egy új élet,
szerelmetek gyümölcse.
testedben él, dobog a szív,
várod, hogy karodba foghasd.
csókjaiddal elhalmozhasd,
várod, magadhoz öleld végre.
egy életen át, óvjad, és szeresd,
a világon a legszebb dolog ez.

Nélküled halott vagyok

itt vagy velem, mégis távol,
látlak is, mégis hiányzol.
kereslek, de falat emeltem,
tapogatozva, őt őlelem.
símogatom a hideg kőfalat,
számon keserű íz maradt.
testem lassan jéggé fagyott,
szívem nélküled ,már halott!

Vallomás

elég egy sóhaj,
egy lágy ölelés.
érzéki, forró csók,
kedves hang, szó.
elég, ha te vagy,
elég vagy nekem.
te önmagad!

Kánikula

forrt ma a beton
izzadt a levegő
a fákon kokadozott a levél
a nap tüze perzselt
égette a bőrt
hússzag terjengett
hőség szagával keveredett
árnyék szinte sehol
mindenütt beton
olvadt az aszfalt
bitumenbe ragadt a láb
ember bírja ki e kánikulát

Mert szeretem még

Mert szeretem még

Napsugár játszott izmos testén,
szivárvány ragyogott kék szemén,
ha ránéztem már boldog voltam,
akaratlanul, mosolyogtam.

Mozdulata varázs tánc volt,
vele táncolt kecsesen a hold,
ringása ,enyhet adó szellő,
simogatása nekem erő.

Ha kacagott, én is kacagtam,
hangjából teljesen jóllaktam,
ha sírt ,sírtam én fájón vele,
mert eggyé forrt velem a lelke.

Mert szeretem őt, úgy ahogy van,
télben, nyárban esőben, hóban,
keresem a befagyott tóban,
velem van minden gondolatban.

Napsugár játszott izmos testén,
szivárvány ragyogott kék szemén,
ha ránéztem már boldog voltam,
akaratlanul, mosolyogtam.

Mozdulata varázs tánc volt,
vele táncolt kecsesen a hold,
ringása ,enyhet adó szellő,
simogatása nekem erő.

Ha kacagott, én is kacagtam,
hangjából teljesen jóllaktam,
ha sírt ,sírtam én fájón vele,
mert eggyé forrt velem a lelke.

Mert szeretem őt, úgy ahogy van,
télben, nyárban esőben, hóban,
keresem a befagyott tóban,
velem van minden gondolatban.

Szenvedély

Csókod mint akác,
íze, édes méz,
ragadós , méreg,
ha adod ,végem.

Érintésed ,selyem,
testem a vágy iránta,
melegem van, fázom,
szenvedélyre vágyom.

Fáj a fejem

Fáj a fejem

Fejemben háború dúl,
agyam atombomba,
fájdalomra robban.
Szemem a gyújtózsinór,
szikrát onnét kap,
menekülj , robbanhat!

Semmi vagyok

Semmi vagyok

ma, csak egy kis porszem,
a szél átfújt szemcséimen.
Senki vagyok,
ma, csak egy kis virág,
a tornádó kapott szirmom alá.
Valami tán mégis vagyok
ma, egy a sok közül,
ki a tömegben elvegyül.

Lámpásversek

Lámpásversek

NINCS ÁLOM

Egy
angyal
földre szállt
nem álmodik
már

VIHAR VAN

Már
vihar
tenger van
szívem partján
csak

Kételyek

Kételyek

Fáj, fáj, fáj, nem jól dobog már,
fáj, fáj, fáj, elromlott rajta a zár.
Azt hiszem, ki kéne cserélni,
de vajon ugyanúgy fog szeretni?
Úgy dobog, mint valamikor régen,
s ha szeret majd , azt megérzem?
Érte fog dobogni újra, enyém a szív,
vagy másért majd, ki új útra hív?

Csokorba szedett szerelem

Csokorba szedett szerelem

szavaid szépen összefontad
színes szalaggal átkötötted
illatozni lábaim elé vetetted

Csak hallgatom, Apámnak

Csak hallgatom
Apámnak

Nem szólt,ült némán a körtefa alatt,
kezében volt egy ócska szalmakalap.
Nézett csak csendben, nézett maga elé,
szemlesütve, fejet emelt a nap felé.
Arcán barázda, a gond ekéje,
jelét a sors, jó mélyre véste.
Egyszer csak hirtelen megszólalt,
nem tudom milyen lesz a holnap.
Mondja, sorolja a régi mesét,
eleveníti fel az ő történetét.
Nem szóltam semmit, hogy már tudom,
nyugodt arccal megint, végighallgatom.
Nem könnyű élet ,mi neki jutott,
szemem csillog, sírt, hangom elcsuklott.
Ő csak mondja, mesél nekem tovább,
eleveníti fel szép sorban sorsát.
Öröm könnyet látok a szemében,
így vagy úgy látod, ezt is megértem.
Boldog, hogy mesélhet, hogy hallgatom,
drága apa, ezt feledni nem fogom!

Sebzetten ,2.

Sebzetten. 2.

könnyé érett a szeretet
vérré válva folyik arcomon
szívem már darabokban
szilánkjait örökre hordozom

Miért Istenem

Miért Istenem

Kinek életet adtam
ma számomra halott
Szívem most félig dobog
olyan nagyon zaklatott
Kifordult önmagából a világ
tudom hogy követem el hibát
De miért büntetsz Istenem
miért e kín gyötrelem
Ülök csak hull a könnyem
a levegőt szorosan ölelem

Pedagógusnap

Pedagógusnap 
2013,06, 14
Balatonfenyves

Ma ezen a napon, nem dolgoztunk,
ma kicsit , önfeledten ünnepeltünk.
Összhangban voltunk, mint egy nagycsalád,
feledtük az egész év gondját baját.
Örömmel fedeztük fel a másikat,
nevetünk, játszottunk boldogan.
Az emberről , rólunk szólt ez a nap,
mosolyt itt mindenki egyformán kap.
Tanítunk, nevelünk, vagy épp takarítunk,
ezen a napon, egy helyre tartoztunk.
Mindannyiunk munkája az iskolának szól,
akár tanítasz, vagy két kézzel dolgozol.
Értékes az amit csinálsz minden téren,
ember az emberrel legyen békében.

Ő hallhatatlan

Ő hallhatatlan
Ihász- Kovács Éva 
Magyar Költőnő 
emlékére
2013-06-15

Nincs fény,kialudt a mécsesben a láng,
nincs több gondolat, vers, csak fájó gyász.
Szavai elnémultak, nem zengnek,
de példaként lénye előttünk lebeg.
Onnét fentről is gondoskodik rólunk,
figyel ránk, néz csak, hogy írunk s haladunk.
Hát mégis ég a láng ,nincs is sötét,
örökül hagyta , csodálatos lényét.
Ha csend is van, mégis hallani hangját,
pont verset mond, vagy értünk egy imát.
Mert ő ez által lett hallhatatlan,
velünk van, lesz, minden versben, szóban.
Felettünk lebeg, mert ő a mécses,
életünk vele teljes, utunk fényes.
Hát égjen hát nagy lángon az a fáklya,
égjen , hirdesse nem élt ő hiába!

Őrizlek

Őrizlek

Őrizlek , örökké,mindig magamban,
bent vagy minden szóban, mozdulatban.
Látlak, ha fúj a szél, őszi esőben,
télen, ha hó már derekamig ér.
Tavasszal, ha hajnal akar már lenni,
kezed nem tudom elereszteni.
Nyári nap ha melegen tűz felettem,
szemed tűzét az égen keresem.
Sötétedik már , leszáll az alkony,
ott vagy előttem, árnyként, szinte látom.
Őrizlek, örökké, mindenben ott vagy,
nevetésben, sírásban, gondolatban.
Vagy nekem az életben, minden mi szép,
s én őrzöm csókod igazi ízét.
Ha tajtékosan hullámzik a tenger,
csobbanok boldogan, nyárként vizedben.
Szivárványt ha festenek fel az égre,
tudom, jó helyem van veled végre!

Most ez van

Most ez van

nyugalom, béke, csend van most,
nincs itt még bolondokháza.
lelkem nyugodt, nem háborog,
elmém, még most, talán tiszta.
üszkösödés nem bomlasztja,
szívem nem dobog hevesen.
ideg és zaj, nem őrli fel,
pihenek, kizártam mindent.
lelkem be nem ereszt idegent,
nyugalom, béke, csend van most.
a légy zümmögését hallom,
ott szállt be a teraszajtón.
zárom a sárga ház kapuját,
falait, a tank sem tőri át!

Álom Tengerpart

Álom Tengerpart

A tengert még csak álmomban láttam,
szeretnék mezítláb futni a homokban.
Félnék tán, mikor feltámad a vihar,
hullámzik, a felhő minden eltakar.

Nem éreztem még a sós tenger ízét,
milyen a színe, tényleg ragyogó kék?
Kagylók, rákok, biztos vannak benne,
ott lenni velük, de nagy élmény lenne!

Vágyom egyszer a sziklás tengerpartra,
felhők mögött szállna sirályok hada.
Reggeltől estig homokban napoznék,
Istenem, csak egyszer ott lehetnék!

Viszlát Szerelem

Bíborvörös már az ég alja,
fejemet hajtanám válladra.
Megpihennék egy kicsit nálad,
csak add meg nekem, az álmokat.

Hajnalodik az ég felettünk ,
sajnos, nem ér már minket együtt.
Mámoros éjszakának vége,
nem nézünk mi egymásra féltve.

Viszlát csodás szerelem, viszlát,
könnyem hullatom, most majd terád.
fákról is lehullt a zöld levél,
álom volt a szép, most véget ér.

A nap sugár máshol melegít,
nincs meg benne a tűz, nem hevít.
A hegedű a sarokban sír,
játszani húrjain, ő sem bír.

Kellene a tangó, a szerelem,
enélkül nincs semmi érzelem.
Hamvadó parazsat ,tűz alatt,
kell éltetni ,mert úgy lángot kap.

Viszlát csodás szerelem, viszlát,
könnyem hullatom ,most majd terád.
Álom voltál, ébredni félek,
hát viszlát, édes szép remények!

Viasz szerelem

Viasz szerelem

Két viasztest áll egymástól nagyon távol,
kanócuk ég, testük egymásért lángol.
Állnak, csendben, nézik vágyakozva egymást,
várják a szenvedélyes eggyé olvadást.

Testük hirtelen életre kel, megmozdul,
fehér viaszkezük kérőn egymásért nyúl.
Zeneszó hallatszik az éji csendben,
hirtelen,elindulnak egyszerre mindketten.

Ritmusra égnek egy utolsót együtt,
táncunk ritmusa hirdeti fogyó szerelmük.
Tangóznak, szerelemben olvadoznak,
ölelkeznek, lángolva a végső útnak.

De az utolsó röpke mámor az övék,
most egyre tüzesebb, forróbb az ölelés.
Táncolnak, csend lett, a zene elhallgat,
észre sem vették,hogy örökre elfogytak.

Voltak ők, vágyakoztak, egymásért égtek,
de most már végleg kialudtak a fények.
Kanócuk maradványa összeolvadva,
ez számukra az elmúlás pillanata.

Ha átölelsz

Ha átölelsz

Amikor átölelsz szinte remegek,
nem tudom vágy ez vagy szerelem.
De érintésed még lángolva éget
mély nyomot hagy gyenge bőrömön.
Szívem is hevesen ver, mintha dob volna,
hangod, nekem tűz szirénként szólna!
Ha nem vagy, hiányzol, lángolva ég a vágy ,
sokszor sírtam át érted az éjszakát.
Ha átölelsz, tudom mindent feledek,
lehet, hogy boldog csak veled leszek?

Nem érdemes

Nem érdemes
Haiku
Írta.Ács nagy Éva

Miért kesergés
siratni a rég múltat 
pedig süt a nap

Ember a csoda

Ember az emberben az embert szeresse,
mindegy milyen, ha tele is van hibákkal,
fogadja el úgy ahogy van, ne akarja megváltoztatni,
a maga képére, mássá tenni, mert maga az ember egy csoda!

KELL KI A DALT ZENGI

KELL KI A DALT ZENGI
Szonett. 75.
Írta:Ács nagy Éva

Hallgatom a dalt az esti szélben,
Szépen, lágy hangon szólt bús szívemhez.
Kezed ott ért először kezemhez,
Szemem elveszett fénylő szemedben.

Szerelem dalt játszott nekünk az éj,
A hold is világított felettünk.
A szó suttogott, mindig szeretünk,
S pirkadott a vágy, lángolt a szenvedély.

Életre kelt az, mi hittük rég halott,
Pedig élt, csak még bennünk szunnyadott.
Alva járt, álom volt , most újra élt.

A szív nem tud egyedül szeretni,
Jó egy társ, ki vágyát felébreszti.
Kell ki a dalt zengi , ki szeretve félt.

Valahol

Valahol éppen valaki sír,
valakit bántanak s ő némán tűr.
Fáj, de segítség az nincs,
bánat, kétségbeesés, az van csak.
Miért én? néma zokszó, hallgatás,
nem hallatszik el a világba.
Senki nem kell fel a csend zajára!
Valahol, valaki tovább sír,
némán, zokogva hallgat, míg bír!

Eggyé válva veled

Eggyé válva veled

Kerestek mindig, de nem találtak rám,
jó helyen voltam, veled az éjszakán.
Szemed tükrében magamra leltem,
szíveddel dobogva, én is szeretem.
Véreddel mint patakvíz, folydogáltam,
lázas voltál, beteg, én is az voltam.
Ha hullt mint záporeső a könnyed,
veled együtt áztattam el a földet.
Nevetésed gyöngyével, egyesültem,
csókod ízében teljesen elmerültem.