Születésnapomra
Már nem is számolom, minek,
megvan írva mindenkinek,
egyre
megy.
Nézem néha a tükrömet,
képem torz, nyelvet öltöget,
gagyi
mami.
Negyvenkilenc éves lettem én,
nap is rám ragyog kék egén,
finom
bírom.
Ráncaim már sajnos vannak,
köszönhettem a sok bajnak,
jaj,
baj.
Fiatal énem bennem él,
a tükörben még látom én,
igaz
vigasz.
De most élvezem a korom,
nem bánt, ki voltam egykoron,
sorsom
vonom.
Azt hittem, nekem nincs remény
az igaz szerelem terén,
szegény
legény.
Szerelmes lettem újra én,
mert megjelent egy fess legény,
fura
ura.
Hajam ősz, de szívem lobog,
most szemem boldogan ragyog,
nevet,
szeret.
Már vén szerelmesként élek,
rám köszöntek a remények,
adtam,
kaptam.
József Attila: Születésnapomra - "evokáció"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése