Azért is remény
"Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!"
Hittem benned s
mégis megcsalá,
tettél engem
örök boldogtalanná.
Megszelídített a szó
elkábított egy mondat
tudtad erre ez a bolond
karodba omolhat!
S te nevetve sárba tiprod
hazugságaiddal kínzod.
Hóhéra leszel te
megtört testemnek!
Remény te hol vagy,
miért menekülsz,
miért hagytál az arénába
kétségek között egyedül?
Miért a párnám könnyekkel teli,
s ha sírok érte
ez egy cseppet sem hat rá,
oly hideg, nem is érdekli?
Elcsépelt utamon vézna szavak,
mint a ragadáncs , rám
ragadtak , nem hiszek már,
nem a mesében.
Feltámadva poraimból,
vele azért is szembe nézek!
Dalolok még lágy trillákat,
reménytől zengő ódákat!
A vers eleje:Csokonai Vitéz Mihály:A reményhez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése