Egy utcalány gondolatai
Fúj a szél, esik az eső, nagyon fázom,
otthon hagytam a nem létező kabátom.
Az útszélén nem kell ,mert sokat takar,
a vevő nem látja az árút, mit pénzért kap ha akar.
A blúzom nyitott , nincs is begombolva,
tisztán látszik fehér mellem gombja.
A szoknyám rövid , lábam remeg,
combomon már feszesek az erek.
A számon elkenve vörös a festék,
szemem alatt nagy a kékség.
Arcomon fehér por, púder nyoma,
árulom magam , ez a világunk nyomora.
Kuncsaft ha jön , én bátran alkuszok,
s a bűzös leheletétől , majd elájulok.
De ott lebeg előttem a ropogós bankó,
eladtam magam hát most , na ez frankó!
De holnap a lakbérért ha megint jönnek,
előveszem bukszám , s arcomba nem köpnek!
Lesz kenyér majd otthon , a gyerek tud enni,
Istenem , végleg az útszélén kell megrohadni?
S akárhogy is fáj, holnap újra itt állok,
mert elmúltak a rózsaszín leányálmok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése