Lelkemnek börtöne a testem,
a kiutat hiába kerestem.
Kulcsra zárták a szavak,
nem nyitható a lakat.
Nem hatol át senki cellámon,
előtte tövisből lugas , mi gátol.
Kijönni én sem tudok,
testemben százéves álmot alszok.
Némán kiáltom a ködbe,
ne zárjatok börtönbe!
Fogságomban elmém bomladozik,
az énem testemben foszladozik.
Cellám sötétje lett életem verme,
vannak akik még löknek mélyére.
Felállnék , de nem tudok,
lábaimon béklyó , foglyok.
Életem vonala talán kiderül ,
ha egén majd a nap tündököl.
Börtönöm őre múltamnak része,
lakatom törését a jövő ígérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése