Ács Nagy Éva
Viasz szerelem
Két viasztest áll még egymástól nagyon távol,
kanócuk ég, testük máris egymásért lángol.
Állnak, csendben, csak nézik vágyakozva egymást,
várják azt a szenvedélyes eggyé olvadást.
Testük hirtelen életre kel, meg-megmozdul,
fehér viaszkezük kérőn egy másfelé nyúl.
Lágy zeneszó hallatszik most az éji csendben,
hirtelen elindulnak egyszerre, mindketten.
Ritmusra lángolnak fel egy utolsót együtt,
táncunk ritmusa hirdeti fogyó szerelmük.
Tangóznak, vágynak, szerelemben olvadoznak,
ölelkeznek, lángolva már a végső útnak.
De az utolsó röpke mámor csak az övék,
most egyre tüzesebb, forróbb lett az ölelés.
Táncolnak, csend lett, a zene végleg elhallgat,
észre sem vették azt , hogy örökre elfogytak.
Voltak egykor, vágyakoztak, egymásért égtek,
de most nekik végleg kialudtak a fények.
Kanócuk maradványa már összeolvadva,
ez volt számukra az elmúlás pillanata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése