Néztem utána, kint a kapuban,
a szél zenélt búsan, magányomban.
Árva falevél hullt a vállamra,
gyógyírt hozott a fájdalomra.
Maradt belőle egy emlék, egy dal,
egy pillanatnyi lágy fuvallat,
Egy régi szerelmi vallomás
de illúzió volt,zord látomás.
Árnyékként követte végig szemem,
de nem láttam többé, eltűnt hirtelen.
Köddé vált azon a fájó éjszakán,
hiába kerestem az út porán.
Lestem, kétségbeesve lába nyomát,
de szél ráfújta a maga homokját.
Zokogtam, összeroskadtam, sírtam,
s a szélben ott, egyedül maradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése