Szonett. LXXVI.76.
Írta:Ács Nagy Éva
Hallgatom csak a dalt az esti szélben,
Dallamos , lágy hangon szólt bús szívemhez.
Kezed akkor ért először kezemhez,
Szemem elveszett fénylő két szemedben.
Szerenádot játszott hát nekünk az éj,
A hold fénye világított felettünk.
A szó suttogott , örökké szeretünk,
Pirkadott a vágy, lángolt a szenvedély.
Életre kelt az, mi hittük rég halott,
Pedig igenis élt, bennünk szunnyadott.
Alva járt , nem álom volt , most újra élt.
Szívünk nem akart egyedül szeretni,
Kell egy társ is, ki vágyát felébreszti.
Kell ki a dalt zengi , ki szeretve félt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése