Viseld el

Ács Nagy Éva
Viseld el

Születni mindig kell,
halni pedig muszáj.
Élni kell, néha teher,
de élsz, hát viseld el!

Váratlanul jött az Ősz

Ács Nagy Éva
Váratlanul jött az Ősz
Evokáció :Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Balatonra váratlanul jött az ősz,
s lecsapott hirtelen a felszínen,
hullámokat képezve a vízen,
S zajára csendem odalett.
Néztem az úszkáló hattyúkat,
elemózsiámból tördeltem nagyokat,
csodáltam szépséges testüket,
s rájöttem, egyszer nem leszek.

A nádas megzizzent, súgott nekem,
a szívem hirtelen megremegett,
fújt, csak fújt süvített a szél,
éreztem, nekem zenél.

Pillanat volt, átsuhant a Balatonon
s a percek csak úgy rohantak,
Itt volt, nyoma maradt a nádason
nyoma bennem a dalnak.

Farsangom

Ács Nagy Éva
Farsangom

Színes forgatag, zene szól,
sarokban csücsül egy bohóc.
Haja égnek áll, orra piros,
szeme nevet, rám kacsint.
Táncolunk együtt hercegnőm,?
oly kedvesen kéri,táncolunk azt reméli.
S elmegyek vele nem szégyellem,
a bohóc lesz az én hercegem.
Kezét remegve a derekamra teszi,
arcomra vágy csókját leheli.
Boldogság önti el szívemet,
a farsangon megtaláltam én a herceget.
Nem volt korona a fején,
nem volt fényes gúnyája.
Arcán a máz elkenődött,
haja égnek állt , orra krumpli.
De szenvedély volt minden mozdulata,
tiszta szíve értem dobbant.

Lázadok

Ács Nagy Éva
Lázadok

Nem akarok mást, csak még élni szeretnék,
nem akarok mást, de a reményt elvették.
Nem kell más, csak pillanatnyi boldogság,
nem kell nekem más, csak szellemi szabadság.
Még enyém a testem, még dobog a szívem,
még ép az elmém , enyém most hát minden.
Lázadok tehát , mert még élni akarok,
lázadok, gondolataim szabadok!
Hát akkor most, csak azért is szárnyalok !

FELETTÜNK MÁR A HOLD SZÁMOLÓ Szonett . LXXVIII. 78.

FELETTÜNK MÁR A HOLD

SZÁMOLÓ

Szonett . LXXVIII. 78.

Írta.Ács Nagy Éva

Egy röpke perc volt, s megszűnt minden bennem,

Két szemedben láttam törtető vágyat.

Négyszemközt, forrón csókoltam a szádat,

Három határ sem választhat el tőlem!

Öt énekes madár csak nekünk dalolt,

Felettünk fény, már a hold világított.

Hatszor álmodtam újra ezt a napot,

Dal zeng, még mindig rólunk, nekünk szólt!

Hétfejű sárkányok itt nem léteztek,

Nyolcadik emeletre fel, nem érnek,

Szerelmünk lángoló tüze többet ér!

Kilencediken volt a végállomás,

Oda fel nem jöhet velünk, senki más,

Még ha tízszer is megáll bennük a vér!

Én ma

Ács Nagy Éva
Én ma

Ma éjjel, a fejem válladra hajtom,
testemmel tested körbefonom.
Ma éjjel átjár a nyugalom,
én ma melléd simulva alszom.
Ma éjjel kezed szorosan fogom,
én ma az életem neked adom.

Csitt

Ács Nagy Éva
Csitt

Csitt, most ne mondj semmit,
ne büntess ma senkit.
Csitt , csak nekem súgd halkan,
hogy, csak én tudjam, halljam.
Csitt , csak hevesen ölelj,
gyere bújj hozzám közel.
Csitt , súgd fülembe majdan,
ez az mit én is akartam.
Csitt , szerelmesen veled lenni,
hang nélkül igazán szeretni.
Csitt , velem az élet,
nem hagytak el a remények.
Ölelj, szeress csak csendben,
csitt , csak én és te , rendben!

TÁNC A SZIGETEN Szonett: LXXVII. 77

TÁNC A SZIGETEN

Szonett: LXXVII.77

Írta:Ács Nagy Éva

A szigeten sütött és perzselt a nap,

Zene szólt ott, és én már énekeltem.

Tömegbe vegyültem , táncolni kezdtem,

Az égő szenvedély testemen átcsap.

Tánc a minden, az élet nekem zene,

Ha meghallom , vérem lüktet hevesen.

Lábam mozdult , ritmusra járt sebesen ,

Istenem! mondom, szerelem kezdete!

Élt a sziget, minden zúg most csak dalolt,

Legsötétebb helyen is muzsika szólt.

Gondok nincsenek, feledésbe mentek.

Ringatott a vágy , andalogtam, lágyan,

Kézen fogtam ott mindenkit a vágyban.

Biztatva, állj közénk szóljon az ének!

Légy nekem

Ács Nagy Éva
Légy nekem

Légy nekem hát fa,
mely hidegben a melegem.
Légy nekem most levegő,
mely nélkül nem lélegzem.
Légy nekem még virág,
mely csábító illatot ád.
Légy nekem mindig nap,
mely átmelegíti szívemet.
Légy nekem éltető eső,
mely kell minden növénynek.
Légy nekem önmagad te,
mert én igazán szeretlek.
Légy nekem maga a világ,
szívem téged így imád.
De ne légy kedvesem nekem
tátongó mélység,
ne légy soha, szakadék!

Ha nem leszek

Ács Nagy Éva
Ha nem leszek

egyszer majd ha nem leszek
a szél söpör majd át felettem
de a nap tűzé akkor is hevít
eső áztatja majd a földet
a hó vakító fehéren világit
minden megy rendesen tovább
észre sem veszik nem vagyok itt

temetőben áll egy kopott fejfa
koszorú lesz rá aggatva
virág nyílik fekete földben
alatta testem békésen pihen
fejfám jelzi majd némán itt vagyok
voltam vala de most halott létem
búcsút intenek a fák hát ne sírjatok értem

KELL KI A DALT ZENGI Szonett. LXXVI. 76.

KELL KI A DALT ZENGI
Szonett. LXXVI.76.
Írta:Ács Nagy Éva

Hallgatom csak a dalt az esti szélben,
Dallamos , lágy hangon szólt bús szívemhez.
Kezed akkor ért először kezemhez,
Szemem elveszett fénylő két szemedben.

Szerenádot játszott hát nekünk az éj,
A hold fénye világított felettünk.
A szó suttogott , örökké szeretünk,
Pirkadott a vágy, lángolt a szenvedély.

Életre kelt az, mi hittük rég halott,
Pedig igenis élt, bennünk szunnyadott.
Alva járt , nem álom volt , most újra élt.

Szívünk nem akart egyedül szeretni,
Kell egy társ is, ki vágyát felébreszti.
Kell ki a dalt zengi , ki szeretve félt.

Láttalak

Ács Nagy Éva
Láttalak

A sötétségen hirtelen áttört a fény,
vettem egy mély levegőt, egy sóhajt.
Láttalak, táncoltál , táncod volt maga az élet,
szivárvány játszott szemed tükrében.
Halott ereimben feléledt a lüktetés,
szívemben újra dobbant a szeretet!

VIRÁGOSKERTEM TIÉDLXXV Szonett: 75

VIRÁGOSKERTEM TIÉD

Szonett:LXXV 75

Írta:Ács Nagy Éva

Száz szál virág illatozik kezemben,

Neked hoztam mind, mondj hát igent végre.

Nyújtsd felém kezed, nyújtsd a szép reményre,

Induljunk, vesszünk el a végtelenben.

Rózsa, tulipán és sok- sok más virág,

Mind azt súgja, szívem csak téged imád.

Rózsaszirommal szórom szerelmem rád,

Már együtt lesz illatos, szép a világ.

Látod, most nyújtom feléd a csokromat,

Lábad elé vetem vele magamat.

Száz szál virág, tudom, neked nem elég!

Ezért virágoskertembe vezetlek,

Minden földi jóval látlak, etetlek.

Csak mondd ki, virágot tőled, kérek még!

A mi farsangunk

Ács Nagy Éva 
A mi farsangunk

Álmomban úgy de úgy vágytam rád,
vágytam a vágyat ,szeress, nézz rám.
Álmomban minden szép és igaz,
ott minden baj után jön vigasz.
Álmomban ott mindig táncolok,
hold szép udvarán boldog vagyok.

Ott körülvesznek az angyalok,
velük én is fényesen csillogok.
Rám adják a holdköpönyegét,
úgy várom már a farsang jöttét.
Bevonulok farsangi bálba,
és én a holdat hívom táncba.

Aki nekem te vagy, tudom, érzem,
álarcod hiába takar éppen.
Ketten mosolyogva hát táncolunk,
csillagokká mi együtt változunk.
Mindenki csodál, csak ránk nevet ,
s mi büszkén forgunk hát még egyet.

Suttogva mondják ránk, de szép pár,
szívükben a szerelem táncot jár.
Arcunkra van írva a boldogság,
szívükben eggyé vált a dobogás.
Mi tudjuk igazán ez mind igaz,
ez szerelem, ez nekünk örök Tavasz.

Fehér lepelben

Ács Nagy Éva
Fehér lepelben

Könnyeimet törlőm fehér keszkenőbe,
testem öltöztettem, fehér lepedőbe.
Kezemet szorosan imára kulcsolom,
most száll el utolsó reményként sóhajom.

A fény felé tárom most csapzott lelkemet,
kérem az én Istenem, hogy segítsen meg.
Könnyeimből már töviskoszorút fontam,
esendő létemet , néked ajánlottam.

Átadom még bánatos gyötört szívemet,
kérem én , hogy dobogását most szüntesd meg.
Gyarló, roncs mivoltom most büszkén távozzon,
ne várd meg Istenem , hogy pokolba jusson.

Szabadíts meg végleg a mocskos énemtől,
ne legyen testem, lelkem tele a szennytől.
A mennyben már megtisztultan lépjek eléd,
tudom ,mert bízom talán megáld majd az ég.

Fehér lepelben menjek a túlsó partra,
fehér lélekkel szálljak fel a hajómra.
Imára kulcsolt kézzel keresztem fogom,
utolsó pillantás még drága otthonom!

ÁLOM A TÓPARTON Szonett: LXXVI. 74

ÁLOM A TÓPARTON
Szonett: LXXIV. 74
Írta:Ács Nagy Éva

Ültem csak a tóparton, magam, csendben,
Néztem most némán a sima víztükröt.
Néztem hát , láttam oszolni a felhőt,
Hittem akkor ott ,velem minden rendben.

Csend volt, nem rezzent meg a fákon levél,
Béke, nyugalom költözött szívembe.
Egy katicabogár szállt tenyerembe,
Kívántam, most ne legyen viharos szél!

Daloltak nekem vígan a madarak,
Kaptam már tőlük igazi szárnyakat.
Ott az égen magasra emelkedtem!

Szárnyam tártam a nap felé, szabadon,
Vele én is néztem ki, oly ragyogón!
De az álmom véget ért, felébredtem!

Elég volt

Ács Nagy Éva
Elég volt

Belefáradtam végleg a nincs-be,
bele a nem létező reménybe.
Sírtam mindig , áztattam a földet,
belefulladtam a könnyeimbe.

Belefásultam, hogy mindig várok,
vártam hát , talán jobb lesz a holnap.
Nem sírok magamon, már nevetek,
ezentúl öröm könnyeket ejtek.

Elég volt hát már a fájdalomból,
elég a félelemből , rettegésből.
Bőröm ráncát a sorsom keltette,
most önmagamat keltem életre.

SZERESS MÁR Szonett.LXXIII. 73.

SZERESS MÁR

Szonett. LXXIII. 73.

Írta:Ács Nagy Éva

Forró szerelemmel epedek érted,

Szemedben vágyom látni a csillogást.

Emészt a láng, várom már a ragyogást,

Érezzem, tudjam, enyém a szerelmed.

Mikor mellém érsz , és közelemben vagy,

Elfog a félelem, fájó remegés.

Forrok, eremben vulkáni lüktetés,

Szeress már, pokolkapuban ne hagyj!

Csak egy kicsi biztató jelet kérek,

Pici mosolyt, és veled együtt égek,

Akkor felettem végre, kisüt a nap!

Ó drága igazi édes remények,

Segíts, legyen vége a szenvedésnek,

Várom , bolond szívem szerelmet most kap,

Fájdalom

Ács Nagy Éva
Fájdalom

Most fáj belül valami,
most megakar szakadni.
Most lassabban dobog,
s üteme lassú fájdalom.
Most szúr ott nekem valami,
ebbe bele lehet halni!

Remény

Ács Nagy Éva
Remény

Kicsiny de szép falu, hol én lakom,
egy nénike folyton kint ül a padon.
Csendet hallgatja a főtéren,
néha felhő vonul át az égen.
A néni most épp a kapuban áll,
postást lesi reménykedve, levelet vár.
Talán,, kiált,, most, most ír a fiam,
talán reménykedik eszébe jutottam!
De a postás köszönve elmegy mellette,
a néni néz némán, reményt veszve.
Bánatosan beballag , simogatja kutyáját,
nem vesztette el még egyetlen barátját.
Kimegy az udvarra , tyúkok elé kukoricát szór,
kis kakasa kukorékolása hálásan szól.
Aztán szép lassan kezébe veszi kapáját,
kiskertjében teszi a napi dolgát.
Csendben, némán nyeli le könnyeit,
most elvesztette egyetlen mindenét.
Estefelé házába megy, szép tiszta lett a kert,
a szobában fáradtan az ágyra hevert.
Nézi a plafont, kézét imára kulcsolja,
elalszik, boldogan gondol álmában a holnapra!

Mit nekem

Ács Nagy Éva
Mit nekem

Mit nekem a csodás Riviéra,
ha itt van előttem a Balaton,
mit nekem a Mount Everest,

ha itt van szépségével a Badacsony.

Mit nekem a tenger az óceán,
mikor fodrozódik itt is a hullám,
itt is ring lágyan csónak a vízen,
itt is terem szőlő bőven a hegyen.

Mit nekem csábos idegenföld ,
mikor fontos itt nekem minden rög,
Dunántúl az én igazi hazám,
nem megyek túl az Óperencián.

Maradok,
kedvesek itt nekem a csillagok,
nekem itt Magyar nap ragyog!

Könnycsepp lennék!

Ács Nagy Éva
Könnycsepp lennék!

Szeretnék könnycsepp lenni,
szemed sarkán megpihenni.
Végig csordogálni arcodon,
sokáig elidőzni édes ajkadon.
Érezném a tested melegét,
megérinteném szíved rejtekét.
Érezném annak dobbanását,
hallanám lelked sóhajtását.
Titkon reménykedni és bízni,
hogy örökké lehet neked hinni.
Tudni azt ,hogy a sóhaj értem szól,
rám gondolsz akkor is ha haragszol.
Tudni a könnycseppet értem hullatod,
mindig enyém minden gondolatod!

Ki mondja neked

Ács nagy Éva
Ki mondja neked
Evokáció
(Nagy László.Ki viszi át a szerelmet)

Ha lassú lesz mozdulatom,
hogy ölel ifjúi hévvel karom?
Csókjaim tüze nem hoz lázba,
ha szívemnek gyengül dobbanása.
Ha öreg kezemben fehér liliom,
simogatásommal nincs mit mondanom.
Ha szavamnak nincs már ereje,
ki szólít téged kedvesen, gyere ?
Ha nem súghatok szerelmesen füledbe,
elporladok magányban , érted epedve.
Életem lángja ha kialszik végleg,
eltűnnek velem a szép remények.
Akkor kifogja meg remegő kezed,
ki mondja neked :nagyon szeretlek!

Béke legyen a világban

Ács Nagy Éva

Béke legyen a világban

(Fohász)

Már ne dübörögjenek újra a tankok,

mi már megvívtuk századunkban a harcot!

Nem akarunk itt a földön, több háborút,

kiáltsd fel-fel, hogy már ne! Ha van még szavunk.

Mi építeni akarunk, nem rombolni,

Emberi szívekbe, szeretetet lopni.

Felépíteni a jövőt, a holnapot,

és felnevelni a gondtalan utókort.

Nem félni, mindig bujdosni mások előtt,

békében várni, a születendő jövőt.

Nevetni akarunk, sírva vagy boldogan,

élőt szeretni, nem emléket, holtukban.

Gyászolni így is itt, eleget gyászolunk,

de az Istenért ne gyászoljunk háborút!

Béke legyen az úr, majd egész világban,

hideg szív is, nyíljon, teljesen valóban.

Tárd ki a nincstelen, elesettek felé,

hidd el, és tudd, nagyon - nagyon sok fér belé!

Adj enni mindig az igaz éhezőknek,

adj helyet a tüzed mellett a fázóknak.

Melegíts egy jó szóval, a szeretettel,

lehet nem is kell több, beérik ennyivel.

Ezért ne dübörögjenek újra tankok,

vívjuk így is mindig, mindenhol a harcot!