Tiszavirág élet

Fejem a puha vánkoson,
felhőt nézve ábrándozom.
Tiszavirág csak életem,
lassan elmúlik felettem.

Bánom a mát, a tegnapot,
kísértem én a holnapot.
Jönnek felém sötét felhők,
nem teszek értük kerülőt.

Lassan fogyok a világból,
néha a saját szándékból.
Voltam , vagyok, miért leszek,
ha csak néha örvendezek.

Több a sírás, mint nevetés,
az utálat, mint szeretés.
Fejem már kemény vánkoson,
csalóka volt az ábrándom.

Ébredezve nézek, látom,
látom letűnt délibábom.
Tiszavirág csak az élet,
boldogság, álom, mivé lett!