Öleljetek

Féltem mindig sokat, sokszor,
sírtam mindig, és mindenhol.
Ha dúl a vihar már nem félek,
nem ,ha az éj rejtélye ölel.
Nem sírok már a magánytól,
a csönd zaját némán hallgatom.
Már nem bántanak úgy a szavak,
nem zokogom fájón a fa alatt.
Csak némán magamban szenvedek,
más ezt úgysem igazán érti meg.
Csak gyertek még bátran fellegek,
én már nevetek, most öleljetek!