Ács Nagy Éva
Barázda testemen
mindig feltépi hegeimet a múlt
sebeimen újra járható azt út
belemar húsomba a keserűség
fogaival tépi marcangolja szét
még mindig nem elég kér belőlem
kiált fel élvezi még nem végeztem
mert én még eszek nagyon éhes vagyok
kérek még s mélyen fájón marcangolok
ízlek neki mert csak nem hagyja abba
úttat váj szívemen s büszkén jár rajta
hiába fetrengek sírok jajgatok
belül vérzem nem hallja meg a zokszót
szánt rajtam még ekéjével jó mélyen
barázda lesz testem a ő szemében
a gyötrelemtől már ráncos az arcom
boldogság jöjj végre értem már várom
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése