Akkor is hajt a vágy

Akkor is hajt a vágy
(Karnevál, hajcsavaró, prés,tánc, pálinka)

Ült a drágám, hajcsavaró volt hajában,
gyönyörű volt, nyakék a nyakában.
Karnevál lesz nálunk, készülődik,
régi ruhájába préselődik.
Majdnem olyan szép volt, mint akkor rég,
ránéztem, s feltört most minden emlék.
Mikor megláttam őt s megismertem,
szívem lángra lobbant, táncba vittem.
Ma is olyan csodás , pontosan nekem,
pálinka sem kell, csak ő legyen velem.
Felállt hirtelen , rám néz, szeme csillog,
mosolyog felém boldogan, csakúgy ragyog!
De szép, pedig az idő halad velünk,
de mi szerelmesek sosem feledünk.
Remeg a lábunk , de táncolunk tovább,
vénülő fejjel is hajt előre a vágy!

Élek még (Gondolat)

Élek még
(Gondolat)

Ma mindent átértékeltem, azt amit eddig csináltam, és azt amit fogok.
Tudom mit akarok, mi a célom, mi az a lépés amit tennem kell!
Mert erős vagyok , nem adhatom fel, és nem adom meg az örömöt senkinek,
senkinek sem arra, hogy kárörvendő gúnyos arccal , nézzenek szemembe.
Nevetni én akarok, én boldogan , önfeledtem, mert ember mi vagyok,
bennem él, meg nem ölte senki. Lélegzik, dobog szívem , élek, s nem bánom én,
ha ez valakinek nem tetszik. Azért is élek!!

Újra otthon

Újra otthon

Istenem, olyan nagyon boldog voltam,
pillanatra régi otthonomban.
Anyám meleg ölébe megbújtam.
gyerek voltam újra, gondtalan.
Nem számoltam én a napokat,
száműztem lelkemből a gondokat.
Nevettem megint,ugyanúgy mint rég,
előjött a sok feledett emlék.
Testvéreim szeretve, körbe vettek,
táncoltak, boldogan énekeltek.
Húgom fogta mint mindig a kezem,
mondta jó, hogy vagy drágám nekem!
Anyám szeme most könnytől csillogott,
újra együtt, erről ábrándozott.
Kacagtunk , sírtunk a kegyetlen múlton,
meséltünk, révedeztünk most is titkon.
Jó, hogy voltak, vannak ők még nekem,
Istenem , őket nagyon szeretem!

A títokzatos folyó

A títokzatos folyó

Az erdőt egy szelíd folyó szeli át,
róla hallottam egy legendát.
Ki ennek a kristály vízét issza,
azon embernek nem lesz hatalma.
Eggyé válik teste a tiszta vízével,
lelke vetekszik az ébenfa kincsével.
S ki palackban bedobja üzenetét,
teljesíti minden vágyát s kérését.
Boldog lesz , mert a víz a tükre,
s ha rossz akarna lenni, ennek ellenére,
magával rántja őt a sötét mederbe.
Lent a mélyben szenved a rabságban,
csak álom, hogy hisz a szabadulásában.
Az erdőt egy szelid folyó szeli át,
mely őrzi titkát, az örök legendát!

Álom vagy valóság

Álmomban átöleltem a lehetetlen,
ajkamra mint mindig, forró csókot lehelt.
Hirtelen megszólalni is alig tudtam,
e csókba szinte majdnem belehaltam!
Testemen most végig futott a remegés,
egyszere öntött el a vágy és rettegés.
Mi lesz majd akkor velem ha felébredek,
az álom és valóság között lebegek?

Karneválra kész .. Pálinkásan..

Ács Nagy Éva
Karneválra kész 

hol senki nincs 
táncolok majd 
hol sör nem lesz 
pálinka tán akad 
arcom helyén álarc 
hajcsavaró helyett prés 
karneválra leszek kész 

(2) 
Ács Nagy Éva 
Pálinkásan 

karneváli hangulat 
ki itt van bíz most jót múlat 
folyik a sörcsapból a pálinka 
présként megyek a táncba 
egy két feles meg se kottyan 
hajcsavaró van hajamban

Sebesülten

Sebesülten

vérző seb szívemen
gyilkos kéz testemen
tört döfött belém az élet
pribékek élvezik a létet

Fekete virágom

Fekete virágom

Október volt, mikor elmentél,
szél fújt csak,még el sem köszöntél.
Szívembe markolt a jéghideg,
eső esett, testem remegett!

Október volt, egyedül hagytál,
fájdalom volt velem és magány.
Ítéltél engem sötétségre,
lelkemben már sosem lesz béke.

Október volt, féltékeny voltam
a földre, s én hozzá simultam.
Tested most már végleg az ővé,
bánatom lett keserű könnyé.

Október volt, hallgatom a csendet
mit a sorsom nekem teremtett.
Lassan dér lepte el a földet,
kertemben fekete virág termett.

ALEXIS POPE: Olyan vagyok mint a méz (Fordítás)

ALEXIS POPE:
Olyan vagyok mint a méz
(Fordítás)

Távoli város központjában
lakik egy bárány, ő az ki tudja a különbséget.
Kell mindig ennivaló, igazság , fény és tér
kell hogy legyen a városban egy jó fürdő.
Mert az utca kövén nem pihenhet lábam,
fekete már az út, aljára ragadt a rozsda.
éjszakai sétára, ha volt is, nem emlékszem.
Mikor történt? Nem emlékszem.
Utolsó kép , emlék,mikor felém nyúltotta a kezét,
felém, csak pillanatra mint egy hüvös kis tó.
Menedéket kerestem ott a fák közt a sarokban.
Ijesztő, sötét és lehetetlen emlék.
Kikötve vagyok ,szobrozom,, úgy mint a székek.
A fű most már nem zöld,a gépek tehetetlen szellemek,
Mindent akartam, de semmit kaptam, de a minden kell.
Mikor történt ez, nem tudom, tükrömet homály lepi,
arcom nem látom a sürü homályban, elveszett.
Lassú minden, mint egy rossz, elhanyagolt versenyautó,
Olyan mint én, de a hátsó kerék még forog.
Lépéseimmel, szép lassan távolodom,
távolodom apától,
Rejtözöm a réten lepkék mögé, hallom a szarvast, sír.
Nagy vagyok, túl nagy, lábam nehéz, fáradt.
Hibás mindenki, de főleg a papagáj!
Lassan csak fa lesz szívem helyén,
de én ember vagyok, nem erdő.
Közelitek, ósonva csak,
Ijedt templomok tornyai látszanak a távolban,
lessik kétségbeesett futásom.
S én most beleveszek e futásba.

Virág lettem

Virág lettem

Piros rózsa nyílt a kertben,
frissen most leszedtem.
Az illata elvarázsolt,
szépsége testemen áthatolt.
Pillanatra virág lettem.
Illatos, szépségesen harmatos.

Nem számit semmi

Tudom, érzem velem vagy, hiszen szeretlek,
kezed érintése nyomot hagy testemen.
Szemed bogarában látom a szenvedélyt,
melyet az idő vasfoga sem téphet szét.
Nem számit neki tér és világ, kortalan,
mert ő örök,most nekünk pont a jelen van.

Ismeretlen

nem ismerem titok
jövőbe nem láthatok
sima út vagy göröngyös
rejtély mely oly ködös

Hinni akarok még

Hinni akarok még

engedj feledni kérlek mindent
szélnek ereszteni a múltat
ölelni szorosan a jelent
szeretni akár a végtelent
várni hinni holnap szebb lehet

Féltékeny Hold

Féltékeny Hold

féltette megszokott presztizsét a Hold
mert másra néztem mást láttam
a fény máshol más udvarán ragyogott
úgy járt kelt az Univerzumban
mint valami megbízott ellenőr
vagy mint féltékeny felbőszült szerető
kit elhagyott végleg az imádott nő
hiába küldte békítőnek a szelet
a napot is sugaraival kerítőnek
mert nekem ő már hiába udvarolt
a szeretet van mindenek előtt

Szeretem

Szeretem

Oly szép este volt,
csillagom ragyogott.
Kedves ő nekem,
nagyon szeretem!

Minek

Fájni kell ,hogy érezd,
sírni meg, hogy ébredj.
Élni így akkor minek,
ha fájdalom szüli meg!

Apóka és anyóka

Apóka és anyóka

Vén apóka hátára kapta kaszáját,
vállára vette kopott tarisznyáját,
Elindult az úton, szép lassan előre,
ment a rétre, üdén zöldelő mezőre.
Kasza bűszkén feszített a háton,
tarisznya boldogan lengett a vállon.
Tarisznyában volt karéj kenyér és hagyma,
ez lesz ma ebédre a betévő falatja.

Patak partjánál szegény kicsit eltévedt,
elcsábította egy hang ,egy édes ének.
Tündérek daloltak ott, kik táncba hívták,
szép bájos szavakkal elcsábították.
Körbefogták szorosan az ijedt apókát,
hátáról eldobták kedves kaszáját.
Minek ez,nem kell ide többé kasza,
nem kell már elemozsiás tarisznya!

Földöntúli étek került az asztalra,
apóka csak ámult, de két kézzel falta.
Táncoltak, énekeltek,vigadoztak,
apókával kézen fogva mulatoztak.
Kérlelték..maradj itt apóka velünk,
táncolunk most,itt minden bút feledünk!
De akkor egy hang legbelül megszólalt,
anyóka volt, kérdezte ,,kedves hol vagy?

Apóka akkor hirtelen felébredt,
hiába marasztalták a tündérek.
Vár engem a zöld mező, fenyves az erdő,
vár a tísztás, a patak,vár a dombtető.
Várnak, nekem szól a kismadár dala,
hiányzik anyókám kedves mosolya!
Vár kicsi kiskunyhóm ,vár Bodri kutyám,
az asztalon is már szerény vacsorám!

Lehet megint, hogy csak kenyér, s hagyma,
de a drága anyókám szívből adja!
A kályhám melege, kedvenc ruhám,
a sarokban otthon fényes puskám.
Itt veletek én most nem maradhatok,
róluk itt én nem gondoskodhatok.
Felvette hátára, feledet kaszáját,
vállára akasztotta a tarisznyáját.

Elindult, boldogan nevetve előre,
szinte szaladt, repült, ki a mezőre!
Pedig várta ott réten a sok munka,
otthon meg öreg mosolygos anyóka.
Örömmel, vigan szaladt hát eléje,
asztalon készen volt már estebédje.
Megette jóízűn a szerény vacsorát,
utána kézen fogta, ölelte anyókát.

Veled maradok én anyókám kedves,
csak fogd mindig a kezem, el ne ereszd.
Tündérek többé hiába hívnak táncba,
te vagy örökké az én szívem vágya!

Fekete sors

Hát tud valaki azzal a tudattal élni,
megtanított mást, mindentől örökké félni.
Emberi mivoltát a sárba típorta,
lelkét örökös fekete gyászba taszította.

Eltünt vágy

Szójáték 2. boríték, könyv, könnycsepp, nevetünk, hajnal

Ács Nagy Éva
Eltünt vágy

Hajnali harmattá változott a könnycsepp arcomon, 
görcsösen rázkódom, mint mindig ha rólad álmodom. 
Eszembe jut mikor boldogan, önfeledten nevettünk, 
mikor minden fekete vihart, mely felénk jött, túléltünk. 
De mondd csak, hová tűnt el az álom, a mámoros éj, 
hol van hát mindaz, mit nekem megfogadtál, ígértél? 
Az éjjeliszekrényen a könyv, mit olvastál, nyitva, 
vissza vár nagyon, úgy mint én, életünk forgasd újra! 
Nincs valóság, az álom mint pillanat, elillant velünk, 
boríték van, benne egymáshoz szóló búcsú üzenetünk!

Köszönet

köszönet anyám mindenért
köszönet a szép szavakért
köszönet és hála az életért
mert mindig nagyon sokat ért
köszönet az egész világért
bocsánatot kérek a hibákért

tanultam mert te tanítottál
magamra te sosem hagytál

Köszönet

köszönet anyám mindenért
köszönet a szép szavakért
köszönet hála az életért
mert eddig nagyon sokat ért
köszönet az egész világért
bocsánat benne a hibákért
tanultam mert te tanítottál
magamra te sosem hagytál

Hű társ

Hű társ

esernyőmet férfi tartja
olyan szenvedélyes fajta
fejében hiszi sok ész van
lábán zokni mindig paszban
zúgó szívem dobogása
szerelemben hűen társa

Románc

románc susogta a szél
éreztem a szerelem él
szívemben folyton románc
jár még nekünk ez a tánc

Románc

románc susogta a szél
éreztem a szerelem él
fülemben folyton ez járt
románc kell még ez a tánc

Nem szeretem

Nem szeretem

nem szeretem ha a szó hazudik
ha becsap a sors gúnyolódik 
ha csapdába béklyóba ejtenek
rajtam kitaszítotton nevetnek

Hát nincs senki

Hát nincs senki

senki sincs aki nagyot kiáltson
elég volt már a rabszolgaságból
senki nincs kinek szava számítana
hallgat a nép pedig nagy a fájdalma

Valahol várnak

Valahol várnak

Hiába várnak rám még a falak,
zárva az ajtó, csukva az ablak.
Sötét és sívár lett a folyosó,
nincs már többé vidámság, hangos szó.
Várnak valahol, vár a messzeség,
ott mondják, megérkeztél, dalolj még!

Még voltál nekem

Még voltál nekem

mézillatba burkolt a nyár
de tovatűnt egy hajnalon
a szél messzire vítte illatát
száraz avar maradt csupán

Ó te férfi

Ó te férfi

nő nélkül a férfi balga
felemás a zokni rajta
hiába jön zúgó szél
ha kihűlt már a szenvedély
esernyő koppan a fején
ha nevet most drága nején

Valahol várnak

hiába várnak rám még a falak,
zárva az ajtó, csúkva az ablak.
sötét és sívár lett a folyosó,
nincs már többé, vidámság, hangos szó.
várnak valahol, vár a messzeség,
ott mondják, megérkeztél, dalolj még!

Vihar

elcseszett tegnapok jelzik utam
kiapadt medrek száraz kutak
múltbéli hibák orkánt kavarnak
így nem lesz viharmentes a holnap

Gondolat

Gondolat

kezemben pohár
előttem mocsár
poharam emelem
mocsárban elvesztem.

Rohanó idő (Sors)

valahol a fák hűs ágai alatt,
hol fűre lépni még mindig szabad.
a szellő öröm táncot jár a réten,
a napfény elveszik az ég kékjében.
ott rohan boldogan egy szöszi gyerek,
szeme barna, haja kóc, arca kerek.

ha tudna, lepkét kergetne éppen,
de virágcsokor van, mindkét kezében.
szalad, ahogy tud, kacagva a mezőn,
mire a fákhoz ér, kész hölgy, megnött.
már nem kicsi gyámotalan lány többé,
az idő, természet érlelte nővé.

nem lepkék járnak már az ő eszébe,
most esett az első szerelem tűzébe.
kérője is akadt ,derék jó legény,
a boldogságukra van igaz remény.
megy némán, gondolkodva előre,
megint megy ki a kedves mezőre.

és a fákhoz érve láss megint csodát,
ringatja kezében kicsi porontyát.
feleség és anya lett, és boldog,
mindig mosolyog, pedig vannak gondok.
szeme egy derék emberre ragyog,
ki lehozta már az összes csillagot.

rá nézel, mit látsz,már kendő a fején,
párja nincs, keze símit, hűlthelyén.
szíve űres,magány lett a társa,
messze van szeretett kis családja.
temetőben nyiló fekete rózsa,
koszorú van már, fejfára akasztva.

valahol a fák hűs ágai alatt ,
hol fűre lépni még mindig szabad.
a szellő öröm táncot jár a réten,
a napfény elveszik az ég kékjében.
mint a pillanat ,suhantak évek,
lassan, észrevétlen, elszállt egy élet.

Hallod

átok rád, átok rád te bitang,
érted is szól majd a harang.
leesel egyszer a sárba,
nem nevetsz más kárára.
ember vagy te is, és gyarló,
alólad is kimegy a padló.
átok rád, átok rád te bitang,
hallod? kondult már a harang!

Piros, fehér , zöld álom

Piros, fehér , zöld álom

Nemzeti színű zászló lobog a szélben,
Magyar vagyok, érzem, annak születtem!
Szívem boldogan, háromszínben dobog,
piros, fehér, zöld, csak veletek álmodom.

A kezdet

A kezdet

minden ott kezdödött el, mikor magamra hagytál,
semmivel sem törödve, lét - nem lét, közt választottál.

ott akkor dölt el végleg a sorsom,
máig is terhét magamon hordom.
a fény eltünt, sötét lett fent az ég,
dörög már, semmisem olyan mint rég.
fejemet lehajtva vegetálok,
temetőbe egy sírhalomhoz járok.
rád zúdítom az összes terhemet,
ha szerettél , mond, mond miért tetted?
értelme nem volt, egyedül hagytál,
nem ez volt az ,mit egykor fogadtál!
próbálok felállni, elindulni,
de mindig visszaránt még valami!
te vagy , érzem , minden percben,tudom,
nem akarsz látni, boldog útamon.
szólj végre, ellenkezz megint velem,
szólj igazat, s én megint elhiszem!
de akkor miért , miért ez a csend,
miért nincs az életemben már rend?
miért kalapál még mindig a szív ,
rád gondolva, s valami feléd hív!
te én voltál, én egy voltam veled,
én voltam az igaz másik feled.
most magány uralkodik helyeden,
engedj el végre, Isten veled legyen!

A mindent tudó szív

Szívem már érzett valamit,
mikor végre, rád találtam.
Szívem most is időben jelzett,
pedig csak, rád mosolyogtam.
Ő mindent tudott előre,
csak még én nem, így elsőre.
De a szívem sosem csalt meg,
neki , mint mindig, igaza lett.
A mindent tudó kicsi szív,
szeret, mert a szerelem hív!
Bízott már akkor is benned,
mert tetszett neki szép szemed.
Mert rám ragyogott, akkor ott,
ahol még alig pirkadott!

Átölelném

Átölelném

Szeretném átölelni a fákat,
a bíborszínű folyót,
mely tengerbe vágtat.
Szeretném átölelni
az egész világot,
mélyen magamban érezni
a boldogságot.

Szeretném átölelni
szirmait virágnak,
mely nektárt ad méhek hadának.
Szeretném átölelni
minden ember lelkét,
átadni mindenkinek
szívem szeretetét.

Késői szerelem

Késői szerelem

Tavaszillatban szerettem beléd,
akkor hoztad el nekem a fényt.
Hajam deres lett, kezem reszkető.
de végre-végre eljött az idő!
Hol voltál míg fiatal voltam?
Soha nem ott ahol én jártam!
Szép ez a bús, késői szerelem,
nem veheti el tőlünk senki sem!

Sors legyen ítészem

csakazértis boldogan ragyogom
mégis látom fényleni csillagom
ki most nevet rajtam és sorsomon
nem látja meg hogy könnyem hullatom
nem különb ember semmiben ő sem
a sors legyen kegyes én ítészem