Nem tudlak feledni

Nem tudlak feledni

Próbáltalak elfeledni,
mosolyod eltemetni.
De sajnos ezt nem lehet,
az álom veled létezett.

Próbáltalak elfeledni,
ölelésed semmivé tenni.
De sajnos ezt nem lehet,
akkor ki kéne tépni szívemet.

Próbáltalak elfeledni,
nélküled megtanulni élni.
De sajnos ezt nem lehet,
egy vagyok örökre veled!

Távolban

Távolban

Miért is vagyok itt,
nekem minden idegen
a helyet sem ismerem!

Miért is vagyok itt,
a szerelem az, mi ide vitt!

Hajnali köd

Hajnali köd

száll a lélek a felhő felett
a napnak nevetve integet
a hold arcára csókot lehelt
s hajnali ködben tova lett

Néha felemelt

Néha felemelt

engem néha elfelejtett a szerelem
valahol hirtelen mindig elhagyott
éreztem azért hogy kicsit felkap
felemelt majd ismét magamba zuhanok

Béke dal

Csend honol most a pusztában amerre nézel,
a lélek egyesül a bársonyos ég kékjével.
Feletted galamb, csőrében olajág,
száll feléd, hirdetve a béke örök dalát!

Ne engedd

Ne engedd

Ne kövess el soha akkora hibát,
hogy lelkedet a sötétség örök börtönébe zárják!

Már itt az ősz

Már itt az ősz

haldoklik lassan már a nyár 
őszi szél itt van erre jár
utolsó ereje a napnak
még most arcomba piríthat

haldoklik lassan már a nyár
nincs fényes erős napsugár
nincs a vízparton kacagás
nem lesz mezítláb fűben járás

haldoklik lassan már a nyár
táncot most máshol másnak jár
kertek alatt őszi vetésben
most átalakul más lesz minden

a fecskék az ereszen ülnek
készülnek messze repülnek
a szél fújja szépen nótáját
nézi a levelek múlását

szín kavalkád vált fel mindent
hullámossá teszi a tengert
ragyogó fényű vakító nyár
de kár oly hamar elmúltál

Simogass még

Simogass még

Mint ébredéskor a hajnali napsugár,
érints lágyan, mintha szellő érintene.
Ölelj még, mintha utoljára ölelnél,
oly forrón, hevesen mint a napfénye.
Szeress még, mert az élet röpke lét,
kevés az idő, mindenre nem elég!
Hát most kérek én kicsit belőled még,
szoríts hát erősen , el most ne engedj!

Korosodó

Korosodó

üres már a méhem
sajnos nem termékeny
gyümölcsei kirepültek
a hormonok megvénültek

Affection chain

Ács Nagy Éva
Affection chain

Other language, other folk, other habit,
but one the affection the dance!
Worlds gathered,
they celebrated taken by the hand!
Somebody else the dresses, the skin colour,
but the heart beats equally.
His beat leads in the same direction,
happy man who believes in him!

Belőlünk egy darab

Belőlünk egy darab

Kreatív költőnők tagja vagyok,
születnek fejemben gondolatok.
Majd mondattá is átalakulnak,
fehér papíromon sorakoznak.
Néha kicsit talán pont rímelnek,
vagy tán valahol még most döcögnek.
De azért ha alaposan nézed,
versben mégis mindig egyesülnek!
Lesz belőlem bennük egy darab,
hangulatom itt szabadon szárnyalhat.
Állj be hát te is gyorsan a sorba,
legyen most belőled is poéta!!
Vár tárt karokkal a K. K. K.női csapat,
ha tetszik akkor jól érzed magad ,
gondolatod velünk örök marad!

Tengerparti szerelem

Amore , súgta fülembe a parton,
csengését folyton előttem hallom.
Amato, maga a mindenem,
senorita ,most ön kell nekem!
Dalolt, táncolt,pont szívembe talált,
játszott ott egy lágy ívű  balladát.
Amore ,Istenemre szeretem,
ez a szerelem most kell nekem!
S a tenger morajlott körülöttem,
tudtam én örökre elvesztem .

Szeretet lánc

Szeretet lánc

Más nyelv, más nép, más szokás,
de egy a szeretet a tánc!
Világok összegyűltek,
kézen fogva ünnepeltek!
Más a ruha, a bőrszín,
de egyformán dobog a szív.
Üteme egyfelé visz,
boldog ember ki benne hisz!

Mi az?

Mi az?

Élet, vajon mi az ha folyton fáj,
ha minden beléd rúg és rád kiabál!
Ha több a könnyed , mint nevetésed,
mindennapossá vált a szenvedésed.

Siratom

Siratom

siratom én még a fákat
elszáradtak az idő vágtat
ölelném én a virágot
de hamar hagyják el a világot
szólnék is de szavam néma
halálhörgés hagy el néha
mozdulnék de lábam leragadt
már nem jól dagasztja a sarat
könnyezem az elmúlásnak
adom magam akaratának

Viszlát

Viszlát

Feleségem ma nincs virágos kedvében,
morog ,már megint söröztél, bűzlik a pofád!
Ne nézz oly bárgyún rám , nyálad hiába csorog,
szatyorban raktam ,ott sorakozik a ruhád.
Viszlátot , most én mondok! Hát viszlát!

Végre

Végre 

a napfény táncot jár a tájon
a víz csendes és meleg
a szél megállt a nádas felett
a homok forró szinte égett
árnyék csak a fák között van
szellő érintsd végre arcom

Éj leple ha takar

Éj leple ha takar

vörösen világítva ment le a nap
az éj leple takarta el arcomat
szálltak most itt a vágyak sóhajok
szabad a csók már sápadt ajkamon

Ezerízű álom

Ezerízű álom

folyton tarka lepkékkel álmodom
képzeletben közéjük tartozom
szállok virágra velük boldogan
szállok örök szabadon gondtalan
szárnyam pompás szivárványszínű
vágyam örök álmom ezerízű
Szabad

Mert kell szerelem

Mert kell szerelem

Késői vágy az élet delén,
szerelem ez, vagy csak remény?
Ha felébredek, velem lesz vajon,
vagy már a vonat füttyét hallom.
Későn jött ez a szenvedély,
mikor már lehullott a levél.
Majdnem csak az avar takart,
de a dal rügyet fakadt.
Állok tán majd a peronon,
búsan szól ott a sóhajom.
Vissza jön, vagy volt egy álmom,
van még az égen szivárványom!
Kétkedések és kérdések,
Istenem, de csalfa az élet!
Játszott, és talán most is velem,
ki hisz neki, hogy ez szerelem?
Merjek, bízzak, vagy tétovázzak,
induljak neki egy új világnak.
De a vonat valahol megállt,
ő volt ott nem a délibáb!
Későn jött egyetlen remény,
rájöttem,a szerelem bizony él!

Mámoros éj

Mámoros éj

szárnyatlan pezsgős mámor
szorosan ölel csendfátyol
minden forog körbe körbe
elveszek e mámoros éjbe

Maradj még

Maradj még

csendfátyolos hajnal
hallgat a madárdal

szárnyatlan álmok búsan ülnek
vágyakoznak de nem repülnek

durran a pezsgő mámoros éj
itt minden csupa szenvedély

bíborszínével áll tovább
szunnyadni kezd lassan a vágy

csendfátyol most körbe ölel
ugye nem mégy örökre el

Elveszített álom

Elveszített álom

Álmodtam nem is oly rég,
kék volt, vakított az ég.
Néztem szembe viharral,
nem érdekel mosollyal.
Boldogan csak kacagtam,
jövő elé szaladtam.
De valahol elveszett,
álom volt, semmivé lett.
Sötét felettem az ég,
s nem találom magam helyét.
Elhagytam a rút világban,
már nem is mosolyogtam.
Álmom oda , nem találom,
könny folyik barázdás arcomon.

Nyár

Nyár

süt a nap csobban a nyár
szellő a vízen táncot jár

LEGJOBB BARÁT Haiku

LEGJOBB BARÁT
Haiku
Írta:Ács Nagy Éva

elment elhagyott
szemem könnytől csillogott
ő a legjobb volt

ELSZÁLLT Haiku. Írta:Ács Nagy Éva

ELSZÁLLT
Haiku.
Írta:Ács Nagy Éva

összedőlt világ
nem sikerült az élet
elszállt remények

Semmivé válok

Evokáció :
(.Pilinszky János:Tilos csillagon)

Ács Nagy Éva
Semmivé válok

Nem tudom mi volt, mikor születtem,
de mindig hatása alatt vagyok,
ha a sors keze néha elkap ,
játszik velem,s egyedül maradok.

Nem tudom miért ,mi végett lettem,
ez nekem megfejthetetlen titok,
de most még vagyok s ha rám találtok,
ott lent a parton némán ballagok.

Félni nincs okom semmitől miért,
ha menni kell , akkor bátran megyek,
születtem én, de méltón távozom.
szoríts magadhoz kicsit életem.

Bátor voltam, túl éltem sok vihart,
vakmerő, mert éj sötét nem zavart,
gyenge is tán ,mert ember vagyok,
ha kell erős, de néha megroggyanok.

Nem kívántam senkitől, hogy legyek,
anyám és a sors akarta így ,
semmiből jöttem , és tán az leszek,
semmivé válok tudom, ha meghalok.

Rohanó idő

Rohanó idő
Írta:Ács Nagy Éva

Valahol a fák hűs ágai alatt, 
hol fűre lépni még mindig szabad. 
A szellő öröm táncot jár a réten,
a napfény elveszik az ég kékjében.
Ott rohan boldogan egy szöszi gyerek,
szeme barna, haja kóc, arca kerek.

Ha tudna, lepkét kergetne éppen,
de virágcsokor van, mindkét kezében.
Szalad, ahogy tud, kacagva a mezőn,
mire a fákhoz ér, kész hölgy, megnőtt.
Már nem kicsi gyámoltalan lány többé,
az idő, természet érlelte nővé.

Nem lepkék járnak már az ő eszébe,
most esett az első szerelem tűzébe.
Kérője is akadt, derék jó legény,
a boldogságukra van igaz remény.
Megy némán, gondolkodva előre,
megint megy ki a kedves mezőre.

És a fákhoz érve láss megint csodát,
ringatja kezében kicsi porontyát.
Feleség és anya lett, és boldog,
mindig mosolyog, pedig vannak gondok.
Szeme egy derék emberre ragyog,
ki lehozta már az összes csillagot.

Rá nézel, mit látsz, már kendő a fején,
párja nincs, keze simít, hűlt helyén.
Szíve üres, magány lett a társa,
messze van szeretett kis családja.
Temetőben nyíló fekete rózsa,
koszorú van már, fejfára akasztva.

Valahol a fák hűs ágai alatt,
hol fűre lépni még mindig szabad.
A szellő öröm táncot jár a réten,
a napfény elveszik az ég kékjében.
Mint a pillanat, suhantak évek,
lassan, észrevétlen, elszállt egy élet!

Utolsó lélegzet

mosoly arcomra fagyott
sóhajom csak buborékolt
Hold után epedve vágytam
izgatott remegett a vágyam

utolsó lélegzet volt a sereghajtó
s körbeölel a végső sötét

Szabadon

egy árva kis buborékot hozott a szél
egyke volt sereghajtóként szállt felém
szivárványszínben csodásan pompázott
tánca a szélben sejtelmesen izgatótt
mosolyogtam és velem nevetett a Hold
kis buborék fenségesen szabad volt

GYERMEKI ÁLOM

GYERMEKI ÁLOM
Akrosztichon
Írta:Ács Nagy Éva
(Gyertyatartó,vörösbor,parázs, ringat,levélpapir)

Gyermeki énem még itt él bennem,
Egy pillanatra most sem feledtem.
Rakoncátlan tini , mint mindig,
Tyúk ésszel lehet néha rendelkezik.
Aranyos ennek ellenére,
Tapintatos is mindig lénye.
Akkor is nevet ha rossz kedve van,
Repül ha kell, minden pillanatban.
Túl az Óperencián a mesében,
Ódaér tán, a képzeletében .

Vagy álmok tenger sokaságán,
Őrzi magában ,mint egy bálvány.
Rengeteg minden mi még ott van,
Örökké ott a gondolatban.
Szeretni való kicsi lélek,
Benne megtalálsz minden szépet,
Odáig van ha kicsit szeretik,
Rengeteg szeretet benne lakik.

Pillanatra ha kicsit elmereng,
Akkor is ő, s még szereted.
Reménykedik a szebb holnapban,
Álomtól kábán, mindig ittasan.
Zengi vígan a vidámságot,
Szereti a valós boldogságot.

Remény soha őt el nem hagyja,
Imádkozik , még vár a jobbra.
Nagyon, nagyon tud hát szeretni
Gondok nélkül tud bizakodni.
Ajtók kilincsét bátran kinyitni,
Tárt karokkal rajta behatolni.

Látod ilyen még egy kisgyermek,
Egész életében jó lélek.
Valami után vágyakozik,
Élni akar, mindig bizakodik.
Látomása tán, most még álom,
Pillanatnyi varázs, parázs táncon.
Addig boldog míg ezek közt él,
Pont meseország kellős közepén.
Imádkozni most itt már nem kell,
Ringatózik álomba, a hercegével.

Titok vagyok

Csupa titok, igen, tudom az vagyok,
rejtvény , mit megfejteni én sem tudok.
Mert zártak az ajtók, kemény a szív,
melyen a tinta áthatolni nem bír.
Titok a lelkem csupán, ez vagyok,
épp gondolkodom, csak néha robbanok.
Szólj hozzám, lehet most még hallgatok,
de nem tudom , hogy választ mit adok.

A mi harcunk

zuhanyként ömlött rád a vízsugár
szemedben vörösen izzott a vágy
ajkadról csorgott a szenvedély
testeddel körbefontál öleltél
minden porcikáddal szerettél
csatát vívtunk a vágy csatáját
a nő a férfi megvívta harcát
árnyékként pihegtünk egymás mellett
lángoltak bennünk az elmúlt percek

Ringat a múlt

Árva levélpapír, rajta, vörösbor pecsét,
őrzi a szenvedélyes éjszaka izét.
Gyertyatartóban elolvadt régi viasz,
ringat a múlt , parázslik a jövő , vár a Tavasz.
Még mindig olyan a varázsa mint a jelen,
még érzem kezedet testemen, itt vagy velem!

TÁNC A SZIGETEN Szonett:76

TÁNC A SZIGETEN
Szonett:76
Írta:Ács Nagy Éva

Sütött és perzselt a nap a szigeten ,
zene szólt ott, és én már énekeltem.
Tömegbe vegyültem , táncolni kezdtem,
szenvedély elöntött akkor hirtelen.

Zene , tánc a minden, az élet nekem,
ha meghallom , vérem lüktet hevesen.
Lábam mozdult , ritmusra járt sebesen ,
Istenemre mondom, hogy ez szerelem!

Élt a sziget, minden zúg most csak dalolt,
legsötétebb helyen is muzsika szólt.
Gondok nincsenek, feledésbe mentek.

Ringatott a vágy , andalogtam, lágyan,
kézen fogtam én ott mindenkit bátran.
Bíztatva, állj közénk szóljon az ének!

Már megszoktalak

már úgy megszoktalak
ha mennél kérném hogy még maradj
minden rezdülésed ismerem
folyton mozdulataid lesem
háborút vívnak benned a gondok
tudom homlokod miképp ráncolod
azt is mikor csillog a szemed
boldogságtól hullatsz könnyeket
már úgy megszoktalak
hiányozna minden mi te vagy

Kánikula

Izzik a nap, vörösben játszik
szellő , árnyék szinte sehol.
Meghaltak a növények, a fák,
szomjas, cserepes ajkakra száradt a dal.
Izzadtság szag van, tikkasztó a hőség,
zuhanyként csorog már a verejték!

Az én káposztám

Én ültettem, gondosan neveltem,
kapáltam , mindig öntözgettem.
Mindennap büszkén nézegettem,
ez a kisnövény én termeltem!
Szépen , rohamosan gyorsan fejlődött,
napról napra nagyon nagyot nőtt.
Levelei zöldelltek , fodrosodtak,
hálálta , hogy róla gondoskodtak.
Gömbölyödött, egy reggel leszedtem,
megmostam aztán  lereszeltem.
Sütöttem szép arany barnára,
családnak tálaltam vacsorára!
Asztalhoz ültek , elfogyasztották,
az én dédelgetett kicsi káposztám.

MAGÁNY Haiku.

MAGÁNY
Haiku.
Írta:Ács Nagy Éva


hálóját szövi
a sors mindig szívemben
magány bennem él

Már nem lehet

elmondanám neked de nem lehet
mert te ezt már sajnos nem értheted
kiáltok zokogva az esőben
s vele hull vállamra hűvös könnyem
némán nézek most szembe a nappal
nem látlak és ez nem vigasztal
rogyok tehetetlenül a földre
elmondanám fáj elmentél örökre